Edzőink

Grád Attila
Grád Attila

Ökölvívás

Az ökölvívást 12 éves koromban kezdtem, több mint 40 éve foglalkozom ökölvívással! Első verseny élményemet 13 éves koromban szereztem, majd éveken át számos versenyen vettem részt. 1980-ban 15 évesen elnyertem a Pest Megyei Bajnoki címet papírsúlyban. Iskoláim után nyakamba vettem a világot és számos országban próbáltam ki magamat.

Megfigyeltem az adott országra jellemző edzés típusokat, melyekből nagyon sok tapasztalatot szereztem mint versenyző, amit a későbbiekben edzőként azóta is kamatoztatni tudok. Lehetőségem volt a tapasztalatgyűjtésre Ukrajnában, Olaszországban, Portugáliában és Németországban. Az utóbbi két országban töltöttem életem elég nagy részét. Haza térve Magyarországban szerettem volna tudásomat átadni a fiatalságnak és az ökölvívás szerelmeseinek. 2014-ben végeztem el a Budai Sport Akadémián az edző képesítést. 2018-ban indítottam el a Grád Boxing Family nevű boxtermet, hogy itt tanítsam a hobbistákat és versenyzőket.

Jelenleg is foglalkoztatok versenyzőket, mint a Budapesti Egyetemista Atlétikai Club (BEAC) vezető edzője, akikkel nemzetközi versenyek sorain veszünk részt!